Döntött az osztalékról a Magyar Telekom leánya
A Magyar Telekom leánya, a Crnogorski Telekom az éves rendes közgyűlésén többek között döntött a 2012-es évi eredmény terhére fizetendő osztalékról.
A Magyar Telekom leánya, a Crnogorski Telekom az éves rendes közgyűlésén többek között döntött a 2012-es évi eredmény terhére fizetendő osztalékról.
Emelkedő árbevételt, de csökkenő profitszámokat közölt a Magyar Telekom ma hajnalban megjelent gyorsjelentésében. A befektetőket bizonyára örömmel tölti el, hogy az áram- és gázszolgáltatásból, az IT és rendszerintegrációból valamint a készülék-értékesítésekből származó bevételek emelkedése ellensúlyozni tudja a hagyományos, hang alapú szolgáltatásokból származó bevételek zsugorodását, az eladósodottság is a menedzsment által meghatározott célsávban alakul, és a társaság piaci részesedése nem csak a vezetékes internet és a TV piacon, de a mobil hang piacon is emelkedett. További pozitívum, hogy a menedzsment az erős első negyedéves számokat figyelembe véve javított egész éves árbevétel előrejelzésén és most már tavalyhoz képest szinten maradó árbevétellel számolnak a vezetők. Az viszont nem ad okot túl sok optimizmusra, hogy a növekedés oroszlánrészét adó, éppen felfutó energia kiskereskedelem tevékenység az év eleji rezsicsökkentés miatt veszteséges, a további rezsivágások pedig akár masszívan veszteségessé tehetik a tevékenységet.
A negyedév során elszámolt egész éves közműadón túl részben a fent említett folyamatok állnak a profit "eltűnése" mögött (13 milliárd forintról 1,7 milliárdra csökkent az adózott eredmény): a szolgáltatási-mix az alacsonyabb marzsú (RI/IT, készülékértékesítés) vagy egyenesen veszteséges (energia kiskereskedelem) tevékenységek felé mozdul el.
Az energia kiskereskedelem szolgáltatás jövője továbbra is kétséges, amennyiben nem sikerül a Magyar Telekom számára kedvező eredményt elérni a jelenleg is folyó egyeztetéseken, a társaság a szolgáltatás beszüntetése mellett dönthet, ez pedig rontaná a növekedési kilátásokat és negatív hatással lenne az ügyfélmegtartásra is.
A gyorsjelentés pozitív pontjai:
Ma már osztalékszelvény nélkül forognak a Magyar Telekom részvényei, a nyitást követően a részvényenként 50 forintos osztaléknál kisebb mértékben, 49 forinttal kerültek lejjebb a jegyzések, azt követően azonban tovább ütötték a papírokat. Soha ilyen alacsonyan nem állt még a Magyar Telekom árfolyama.
Szó sincs arról, hogy a Magyar Telekom német anyavállalata egyfajta felügyelőt küldött volna Magyarországra, hogy még inkább ellenőrzése alá vonja a magyar leánycéget, az igazgatóság elnöki és a vezérigazgatói pozíció különválasztása bevett gyakorlat a Telekom-csoporton belül, mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjújában Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója. A társaság német menedzsert nevezett ki az igazgatóság élére, ennek kapcsán kérdeztük a vezérigazgatót a vállalat irányításával, a rezsicsökkentéssel, a frekvenciakiosztás új gyakorlatával és a versenytársakkal kapcsolatban.
Magyar Telekom részvényből zsákolt be a társaság vezérigazgatója, Christopher Mattheisen. A távközlési cég szabályai szerint ugyanis a vezérigazgató az éves bruttó prémium minimum 10%-át MTelekom-részvényekbe köteles fektetni. Hétfőn 15 millió forintot költött erre.
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Az MBH Bank jelzáloghitelintézetét jelenleg 40%-ban tulajdonolja a posta.
Vízummentességet is kaphat Örményország a schengeni övezetbe.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Kihívója akadhat az alelnöknek.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.